Adventi látogatás

Legnagyobb téli szervezésünk az az egy hét, amit 100 erdélyi, vajdasági és csángó gyerek tölt velünk. Az érkező fiatalok a velünk kapcsolatban álló családoknál kapnak szállást Pesthidegkúton, Solymáron és Piliscsaba környékén. Családonként 2-3 gyermeket szoktak befogadni, akik egy hétig a család tagjának érezhetik magukat, a nappalokat, amikor a család tagjai dolgoznak, pedig velünk töltik. Reggel két helyen gyülekezünk, Piliscsabán és Hidegkúton, ahova a vendéglátó szülők hozzák el őket, és innen indulunk az adott nap első programjára, amin már az egész csapat közösen vesz részt. A hét programját igyekszünk minél színesebben összeállítani, hogy az egy hét alatt annyi élményt adhassunk, amennyit csak lehet. Múzeum, fedett élményfürdő, akadályverseny, mozi, bobozás, cirkusz és sok egyéb program várja ilyenkor a gyerekeket. Ők pedig, mindezekért cserébe, egy rövid, de színvonalas adventi műsorral készülnek, amiben megmutatják saját értékeiket és a különböző tájegységek jellemző, színes szokásait.

1932532 772042629539627 7498007538588354540 o10845862 772043136206243 1930441511031817907 o

Számlaszám: CIB Bank 10702143-68290074-51100005

Székhely: 2023 Dunabogdány, Szent Donát utca 7/2.